Nem tudjuk, hogy igaz-e a hír.
Tűvel, amelyet beleszúrnak az emberbe, valóban átvihető HIV fertőzés, amennyiben a tű fertőzött volt. Ez azonban minden más fertőzés esetében is így van. Feltehetően ezek az esetek csupán gyerekes - buta - játékok. De! Tekintettel arra, hogy a más vérével szennyezett tű, minden mást (pl hepatitist) is át tud vinni, mindig komolyan kell venni ezeket az eseteket. Az egyszerűen "tűvel bökdöső" ember akár bűncselekményt is elkövethet, amennyiben maradandó károsodást, betegséget okoz.
A HIV fertőzést bárki elkaphatja, ha egy fertőzött személy véréből vagy testváladékából a vírus egy másik ember bőrén vagy nyálkahártyáján lévő sérülésen keresztül a szerveztbe jut. Eza sérülés lehet akár olyan apró, hogy a megfertőzött személy nem is tud róla.
A fertőzést követően leghamarabb 4 hét után, de kb. 12 hét elteltével mindenképpen kimutatható megfelelő laboratóriumi vizsgálattal.
Általában nem. Ennek ellenére nem kizárható a fertőzés átvitele, hiszen a nyálban lévő vírusok a száj nyálkahártyáján lévő apró, akár láthatatlan sérülésen keresztül átjuthatnak a partner szervezetébe.
Igen, ha a partnerek egyike fertőzött és a megelőzésre vonatkozós szabályokat nem tartják be.
Igen, ha a partnerek egyike fertőzött és a megelőzésre vonatkozós szabályokat nem tartják be.
„Ablak” periódusnak azt az időszakot nevezzük, amíg a HIV vírus jelenlétét senmmilyen laboratóriumi vagy egyéb eljárással nem lehet kimutatni. Ez az időszak a fertőződést követő 1-3 hónapig tart. Ez alatt a vírus hordozója már továbbadhatja a fertőzést.
A HIV-pozitivitásnak önmagában az égvilágon semmilyen látható vagy érzékelhető tünete nincsen. Bárki lehet tünetmentesen HIV fertőzött illetve vírushordozó, ezt csak laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni.
Nem. A HIV-vel történő fertőződés néha járhat enyhe, átmeneti tünetekkel, de ezek annyira nem jellegzetesek, hogy bárki figyelmét elkerülheti, illetve hétköznapi „megfázásnak”, „rosszullétnek” vélheti.
Mindkét betegség könnyen terjed a fertőzött vérel és testváladékkal, azonban a hepatitis vírus fertőzőképessége nagyobb.
Mert mindkettő a fertőzött vérrel és testváladékkal, illetve szexuális úton terjed és mindkét fertőzés ugyanazokat a csoportokat fenyegeti a legjobban.
A HIV fertőzött személy vérében a vírusok szaporodásnak indulnak és károsítják a fehérvérsejteket. Ahogy a fehérvérsejtek száma csökken és működésük romlik, a szervezet immunrendszere meggyengül és jelentkeznek az első tünetek, ekkortól beszélünk AIDS betegeségről. Az, hogy az AIDS tünetei a fertőződés után mennyi idő múlva lépnek fel, nagyon különböző lehet, néhány hónaptól több évig. Ez az időtartam az egyéni adottságoktól, a szervezet védekezőképességétől, és nem utolsósorban az időben megkezdett kezeléstől függ.
A legveszélyeztetettebbek azok akiknek partnerei, illetve ők maguk az ismert rizikócsoportok valamelyikébe tartoznak és a megelőzésre vonatkozó szabályokat alkalmanként vagy rendszeresen nem tartják be.
Magyarországon, csakúgy mint a legfejlettebb országokban az AIDS terápiájára úgynevezett kombinált kezelést alkalmaznak, vagyis mintegy másfél tucat gyógyszerből választják ki azt a néhányat, amelyek egyidejű adásának – kombinációjának – hatásosságát a nemzetközi orvosi tapasztalat igazolta. A terápia minden esetben személyre szabott, az orvosok számos tényező figyelembevételével és gondos mérlegelésével döntik el az adott betegnél szükséges gyógymódot.
Nem. A jelenleg használt kezelési eljárásokkal lehetséges, hogy valaki hosszú időn keresztül, akár évekig panaszmentes legyen, de teljes és végleges gyógyulást ma még nem lehet elérni.
A HIV a vírus neve, amely a fertőzést okozza, szóösszetételekben – pl. „HIV fertőzés”, HIV hordozó” – a vírussal kapcsolatos jelző – pl. fertőzés vagy a vírust a szervezetében hordozó személy. A HIV sem jelentésében, sem jelentőségében nem azonos az AIDS-szel, ami a HIV vírusa által okozott, már tünetekkel is járó betegség rövidített neve.
Mivel a ”HIV” kifejezés, mint rövidítés, már tartalmazza a „vírus” szót, nyelvtanilag nem helyes a „HIV vírus” szóösszetétel. Ennek ellenére ezen a web-oldalon is gyakran használjuk, mert úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben a félreérthetetlen fogalmazás fontosabb a nyelvtani-stilisztikai kérdéseknél.
Nem.
A véradáskor használt tűk és szerelékek teljesen sterilek és egyszerhasználatosak. Ez teljesen kizárja bármilyen fertőzés átvitelét.
Nem.
A vérvételkor használt tűk és szerelékek teljesen sterilek és egyszerhasználatosak. Ez teljesen kizárja bármilyen fertőzés átvitelét.
Nem.
Régebbben, amíg a HIV fertőzés ismeretlen volt az orvosok előtt, előfordult, hogy HIV-pozitív személy vérével együtt a vírust is átvitték vérátömlesztés (transzfúzió) során. Ma már azonban az Országos Vérellátó Szolgálat minden egyes vért és vérkészítményt gondosan megvizsgál nemcsak HIV és hepatitis szempontjából, de számos más betegség és kórokozó tekintetében. A vérátömlesztéssel HIV vagy hepatitis fertőzés átvitele teljesen kizárt.
Nem.
A fogorvosok csak szabályosan sterilizált eszközöket használnak, amelyekkel semmiféle fertőzést nem visznek át.
Ha a kezelést akupunktúrában jártas orvos végzi, aki csak szabályosan sterilizált eszközöket használ, akkor nem.
A pozitív szűrőteszt nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető fertőzött. Ez az eredmény a HIV pozitivitás alapos gyanúját jelenti, amit egy következő vizsgálattal igazolni vagy cáfolni lehet. A HIV pozitivitást csak ezután a második vizsgálat után lehet kimondani.
Amennyiben a behelyezéskor használt eszközöket nem, vagy nem a megfelelő módon fertőtlenítik, sterilizálják akkor fennáll a lehetősége bármilyen fertőzés átvitelének.
Amennyiben a tetováláshoz használt eszközöket nem, vagy nem a megfelelő módon fertőtlenítik, sterilizálják akkor fennáll a lehetősége bármilyen fertőzés átvitelének. Tetoválást csak jól képzett szakemberrel, legálisan működő tetováló szalonban vagy kozmetikusnál végeztessünk, házilagos módszerekkel soha!
Bár az emberi vérrel táplálkozó élősdiek számos fertőzést, köztük súlyos, életveszélyes betegségeket is terjeszthetnek, nincs arra bizonyíték, hogy a HIV vagy a hepatitis vírusát át tudnák vinni egyik emberről a másikra.
Bár a háziállatok számos fertőzést terjeszthetnek, nincs arra bizonyíték, hogy a HIV vagy a hepatitis vírusát háziállatoktól el lehetne kapni.
Amennyiben a sérült bőrfelület más, esetleg fertőzött személy vérével érintkezik, akkor elvileg a fertőzés átvihető.
Nem.
A HIV és a hepatitis vírusa csak vérrel és testváladékokkal terjed, élelmiszerekkel nem. Ételektől ételmérgezéseket lehet kapni.