Az AIDS kórokozójának a Nemzetközi Vírus Nomenclatura Bizottság 1986-ban adta a HIV (Human Immundeficiencia Vírus) nevet.
Az a vírustípus, amelyet először ismertek fel, és amely világszerte elterjedt, később a HIV-1 nevet kapta, miután Nyugat-Afrikából származó betegekből egy tőle antigénszerkezetben jelentősen eltérő, így HIV-2-nek nevezett vírustípust azonosítottak. Utóbbi jelenleg is elsősorban Nyugat-Afrikában fordul elő, de terjedése már számos országban megfigyelhető.
A HIV vírusok burokkal rendelkező vírusok, a Retrovírusok családjának Lentivírus alcsaládjába tartoznak. A retrovírusok jellegzetessége, hogy RNS-ben található genetikai információjuk be tud épülni az arra fogékony gazdasejtek DNS állományába egy enzimatikus átíródás, az ún. reverz transzkripció révén. A genetikai kód RNS-ről DNS-re történő átírása az élővilágban egyedülállóan csak a retrovírusokra jellemző.
A Lentivírus alcsalád tagjai a többi retrovírustól eltérően a szerkezeti géneken kívül többféle szabályozó génnel is rendelkeznek, és általában hosszú latenciaidő után elhúzódó lefolyású, halálos kimenetelü megbetegedést okoznak. Az alcsaládba az emberre veszélyes víruson kívül többek között a szarvasmarhák (BIV), a macskák (FIV), és a majmok (SIV) immundeficiencia vírusa tartozik.
A HIV felületén elhelyezkedő antigének nagy változatosságot mutatnak. Még azok közt a vírusok közt is észleltek antigén eltéréseket, amelyeket azonos emberből, különböző időpontokban tenyésztettek ki.
A vírusok rendkívül érzékenyek fizikai és kémiai behatásokra. Pl. 56 °C hőmérsékleten 30 perc alatt, 100 °C-on percek alatt inaktiválódnak. A forgalomban lévő fertőtlenítőszerek a szennyezettség körülményeitől függő koncentrációban és hatásidővel biztonsággal alkalmazhatók a vírusok elpusztítására.
Sajnos azonban ezeknek a fizikai és kémiai módszereknek a hatékonyságát csak a külső környezetben és a bőr felszínén lehet kihasználni, az élő szervezeten belül nem.